Augusztus 27-én emléktábla-avatás volt Újpesten, amellyel az 1948-ban Magyarországra menekített görög gyermekek befogadására emlékeztek. Az Újpesti Görög Nemzetiségi Önkormányzat 1998-as megalakulása óta kutatta a görög emigráció újpesti helyszíneit, ennek méltó eredménye az emléktábla-állítás.

A II. világháborút követően 1946 és 1949 között polgárháború dúlt Görögországban, melynek végén több tízezer baloldali érzelmű görög lelt menedékre a szocialista országokban. Egy évvel a polgárháború vége előtt már az első gyermekeket kimenekítették az éhség és a háború sújtotta országból. Az első gyermekcsoport 1948. április 7-én érkezett Magyarországra, és a következő helyeken kerültek elszállásolásra: Széchenyi-fürdő, András laktanya, Jászberény, Mátyás laktanya (Róbert Károly krt. 51.), Fácános (Zugliget). Az újpesti Chinoin gyár már a gyermekek érkezése előtt segítséget ajánlott és fogadta a Görög Segélybizottság képviselőit.

1948. március 6. - a Chinoin gyár tulajdonosai fogadják a Görög Segélybizottság képviselőit

(fotó: Raptisz-Vlahosz fényképgyűjtemény)

1948. március 6. - Karagiorgi Maria, a Görög Segélybizottság köszöntőbeszédet mond a Chinoinban

(fotó: Raptisz-Vlahosz fényképgyűjtemény)

Az első görög gyermekek érkezéséről a Szabad Nép április 8-i száma tudósított. Kutatásainkig ezt a tudósítást tartották az első híradásnak a gyermekek érkezésével kapcsolatban, ám megtaláltuk az újpesti Független Nemzet szintén április 8-i számát, amely háromszáz görög gyermek Újpestre érkezését harangozza be. A cikket a Független Kisgazdapárt újpesti hetilapja címlapon hozta.

Fontosságára tekintettel teljes terjedelmében közöljük tartalmát:

„Háromszáz görög gyermek érkezik rövidesen Újpestre

 Mint köztudomású, a magyar kormány 700 görög gyermeket lát vendégül 10 napig Magyarországon. Értesüléseink szerint a Magyarországra érkező görög gyermekek közül 300 nyer Ujpesten elhelyezést, mégpedig 200 a Szociálpolitikai Intézet Erkel utcai telepén, 100 pedig a Fa- és Fémipari Szakiskola épületében. A gyermekek étkeztetéséről a Népjóléti Minisztérium és a Nemzeti Segély gondoskodik. Az ifjú görög vendégek valószínűleg csütörtökön este érkeznek meg városunkba.”

A folytatást ismerjük. Tíz napra érkeztek, ám ma is élnek Újpesten az egykori menekült gyermekek közül. Visszaemlékezéseik szerint az akkor még önálló városban három helyszínen helyezték el őket: a Viola utcában (ma Károli Gáspár Református Egyetem Jogi Kara), az Erzsébet utcában (ma a IV-XV. Kerületi Bíróság épülete) és a Lőrinc utcában (ma a Pécsi Sebestyén Zenetagozatos Általános Iskola működik az épületben). Ezen otthonok közül az Erzsébet utcai működött legtovább, 1949 decemberéig.

A IV-XV. kerületi Bíróság épülete az Erzsébet utcában, 2010. (fotó: Karajorgis Mária)

Görög gyermekek az Erzsébet utcai épületben. (fotó: Raptisz-Vlahosz fotógyűjtemény)

A sors úgy hozta, hogy néhány gyermek felnőtt korában családjával Újpestre került. Ők a következők: Cimbiszisz Dimitrisz, dr. Csokrisz Sztavrosz, Holl Józsefné Lulu Theodotta, Iljovszkiné Szaru Olga, Sztavrosz Jannisz (1938-2018), Kovácsné Trajanopulu Hrisztina. A gyermekotthonok helyszíneit 2010-ben közösen tekintették meg egykori társaikkal.

az egykori gyermekek a Lőrinc utcai zeneiskola előtt 2010-ben 

(fotó: Karajorgis Mária)

A gyermekek akkori önéletrajzaikban is megemlítik Újpestet.

„Születtem a görögországi Kalivrisziben 1937. február 9-én. A családom szegény volt. Apám asztalos foglalkozásával látta el minket. Édesanyám földműveléssel és háztartással foglalkozott. 1948 augusztusában, a háború miatt elmenekültem szülőföldemből és az albán népi demokráciában mentem. Onnan 48-ban, december 10-én elindultam a többiekkel Jugoszlávián keresztül Magyarország felé. December 13-án este elérkeztünk Budapestre — Mátyás laktanyán helyezték bennünket, majd onnan Újpestre, és onnan 1949. május 2-án a fehér-várcsurgói görög otthonban kerültem. Innen ugyanabban az évben, július 7-én elindultam Visegrádra, ott először kezdtem tanulni magyarul. Negyedik, majd ötödik osztályban jártam. 1950 augusztusában, újból Fehérvárcsurgón kerültem és most itt vagyok és tanulok.

Lehet, és egész biztos, hogy hibasztam és, hogy most is hibát követek, de igyekszem megszüntetni az ilyen tényeket.

Dimitropulosz Jorgosz VIII. b o. tanuló”

Forrás: Raptisz-Vlahosz gyűjtemény

Az akkor már Budapesthez csatolt, és a főváros IV. kerületévé vált Újpestre az 1950-es év folyamán 53 görög fiatalt iskoláztak be szakmunkás tanulónak a Megyeri út és Fóti út találkozásánál lévő 24. számú Kilián György Iparitanuló Intézetbe, ahol bentlakásos kollégiumban lettek elhelyezve. Nevelőtanáruk Bakalisz Jannisz volt. Ezen fiatalok közül később sokan a Hajó- és Darugyárba, az Egyesült Izzógyárba, az Iskolabútorgyárba vagy a Bőrgyárba kerültek.

Az egykori 24. sz. Kilián György Iparitanuló Intézet a Megyeri út és a Fóti út találkozásánál, 2010.

(fotó: Karajorgis Mária)

Az Újpesti Görög Nemzetiségi Önkormányzat kezdeményezésére 2021. augusztus 27-én a számos újpesti helyszín közül a Károli Gáspár Református Egyetem homlokzatán helyezték el azt az emléktáblát, amellyel a görög közösség köszönetét fejezi ki Újpest városának az 1948-49-ben nyújtott humanitárius segítségnyújtásért. Az egyetem jogi karának Újpestre költözése előtt az 1912-ben épült ház a Viola Utcai Általános Iskola székhelye volt. A görög gyermekek otthonaként 1948-ban "Markosz Vafiadisz" gyermekotthonként működött. 

a Viola utcai épület 2010-ben (fotó: Karajorgis Mária)

Az emléktábla szövege: "1948-ban ebben az épületben szállásolták el a görög polgárháború alatt hazájuk elhagyására kényszerült görög gyerekeket, akiket Magyarország befogadott - Emlékül állította Újpest Önkormányzata és az Újpesti Görög Nemzetiségi Önkormányzat - Budapest, 2021."

Szöveg:  Agárdi B. Spyros

Egy lelkes kutatócsapat (Diószegi György, Angelidisz Vaszilisz, Agárdi B. Szpírosz, Király Iliász) még 2009-ben görög síremlékek után kutakodott a gyöngyösi temetőben. A sírok létezésére mindössze egy városi közleményben történt utalás. Ebben arról írtak, hogy a városi temetőben három védett síremlék is van, amelyek görög nyelvűek. Egy őszi esős napon jártunk a temetőben, ahol a talaj is meglehetősen fellazult. A kutatásnak köszönhetően egy pár cipővel mindannyian szegényebbek lettünk, hiszen a sáros talaj megviselte a lábbeliket is. A sírok lehetséges helyszínét megközelítőleg tudtuk, de így sem jártunk eredménnyel. Már indultunk volna hazafelé a kudarc élményével, amikor Diószegi Gyuri bosszankodva megbotlott egy a földből alig kilátszódó kőben, ami nem igazán tűnt síremléknek. De mivel a kutatócsapat fanatikusokból állt, ezt is megvizsgáltuk, és felhőtlen örömünkre egy görög nyelvű felirat tűnt fel a letisztított kődarabon. Megtaláltuk!

A síremlék 2009-es állapota (Fotó: Diószegi György Antal)

A temető alkalmazottainak lelkére kötöttük, hogy mint a szemük fényére, úgy vigyázzanak e síremlékre, hiszen ez az egyetlen görög nyelvű emlék, amely a temetőben a városban egykoron élt görög kereskedőkre utal. Az elkövetkező tizenegy évben valahányszor utunk Miskolcra, Egerbe vagy a közeli településekre vezetett, útközben benéztünk a gyöngyösi temetőbe, megvan-e még a mi kis síremlékünk. Már a temető alkalmazottai is tudták, hogy e síremlékre vigyázniuk kell.

Amikor 2019 végén a Miniszterelnökség Egyházi és Nemzetiségi Kapcsolatokért Felelős Államtitkársága a nemzetiségek számára kiírt pályázatban az emlékkeresztek felújításának is teret adott, közösségünk egyes radikális tagjai botrányt kiáltottak és feszültséget indukáltak. „A görögöknek nincsenek emlékkeresztjeik!” „Ennek nincs hagyománya a görögöknél!” Fantáziátlan képviselő-társaink abba nem gondoltak bele, hogy a pályázati kiírást nem kell olyan szigorúan értelmezni, és akár egy régi görög síremlék felújítása is szóba jöhet. A Hellasz Görög-Magyar Kulturális Egyesület és a Budaörsi Görög Nemzetiségi Önkormányzat a járványügyi helyzet miatt törölt kulturális támogatások ellenére az államtitkárságtól egyedi támogatási kérvény keretében forrást igényelt a gyöngyösi görög síremlék restaurálására, melyre 2020-ban  sort is kerítettek. A Budaörsön felállított Szent István emlékkereszt kapcsán kerültünk kapcsolatba a budaörsi illetőségű Hung-Art Kft.-vel, amelynek referenciái és a budaörsi kereszt megfelelő bizalmat szolgáltatott arra, hogy ezt a műemlékvédelmi munkát is rájuk bízzuk. Nem csalódtunk!

a gyöngyösi görög ortodox templom (fotó: Agárdi B. Szpírosz)

Minden szükséges engedélyt beszereztünk ahhoz, hogy a síremléket restauráljuk. Ebben Gyöngyös városa - Hiesz György polgármester, Németi László főépítész és Tuzáné Fritz Hajnalka, a Városgondozási Zrt. temetkezési ágazatvezetője - maximális támogatásáról biztosította a felújítási forrással rendelkező Hellasz Egyesületet. A teljes műemlékvédelmi folyamatban az egyesület együttműködő partnere volt a Budaörsi Görög Nemzetiségi Önkormányzat.

Arról sokáig folyt az eszmecsere, hogyan történjen a sírtöredék megmentése, és milyen formában kerüljön felállításra a restaurált sírtöredék. Ebbe bekapcsolódott több honfitársunk is (Király Iliász, Sztamatopulosz Vaszilisz), akik elképzeléseikkel segítették a megoldáshoz vezető utat. A síremlék végső formáját Szidiropulosz László tervezte meg. Arra az elhatározásra jutottunk, hogy a sírtöredéket restaurálás után új keretbe helyezzük, és valódi síremlékre emlékeztető módon, görög kereszttel ellátva állítjuk újra.

A sírtöredékből éveken keresztül csak az egyik oldal volt látható, amelyen görög nyelvű felirat volt. Azt sem tudtuk, hogy milyen mélyen van a földben a sír, de azt sem sejtettük, hogy a síremlék másik oldalán magyar nyelvű felirat létezik, amely a görög nyelvű felirat fordítása. Erre akkor derült fény, amikor restaurálásra novemberben kiemeltük a temetőben eredeti helyéről, és felszínre került a magyar nyelvű másik oldal is. Ennek köszönhetően immár az elhunyt személye is „kilépett” az ismeretlenség homályából, ugyanis a magyar nyelvű feliraton egyértelműen olvasható volt a „Skopian Antal” név.

Fotók: Hajnal Sándor, Hung-Art Kft.

Nem maradt más hátra, mint hogy kutakodjunk egy kicsit a család után. Hamar felfedeztünk az egri görög-szerb templom adományozói között egy „concos”-i illetőségű Skopian Theodort, ami megerősítette a gyöngyösi illetőségű görög család létezését. Tovább kutakodva a család után, felfedeztük, hogy Papp Izabella „Görög kereskedők a Jászkunságban” című munkájában is több utalás történik a Skopian családra, amelynek jászberényi és gyöngyösi tagjai is voltak. A jászberényi temetőben ma is találunk Skopian-síremlékeket.

Ezek alapján megállapíthatjuk a következőket:

Az 1794-ből származó görög nyelvű sírtöredék a gyöngyösi Skopian görög kereskedőcsalád tagjához tartozott, mégpedig Skopian Antal síremléke. Az egri görög templomra adakozók listájában találjuk „Teodor Skopian concos” személyt, ahol a concos Gyöngyösre városra utal. Erről Dr. Bihari József tanszékvezető főiskolai tanár munkájából („Fejezetek az egri szerbek és görögök történetéből”) szerezhetünk tudomást.

Az adakozók illetőségét is közli a lista, vannak közöttük pesti görögök, van kunszentmártoni és tokaji görög stb. Ezért állíthatjuk teljes biztonsággal, hogy a „concos” jelző az adakozó illetőségére utal. Nagyon sokszor a görög nyelvű iratokban a magyarországi helységnevek hibásan vannak feltüntetve. Ugyanebben az iratban szerepel Kunszentmárton is, amely például „Kun: Sen: Mar(ton)”-ként van az iratban. Az adakozásról szóló irat az 1780-as évekből származik. Szerb kereskedőknek sosem volt görög nyelvű sírfelirata, csakis szerb. Görög nyelvű sírfelirata a görögöknek, a makedovlachoknak és az arnótoknak volt.

Papp Izabella művében leszögezi, hogy a „Jászkunságban egyetlen görög alapítású templom áll ma is, amely a Nagykunság központjában Karcagon épült.” Mint azt a szerző írja, a „Jászságban nem épült görög templom, ami azzal is magyarázható, hogy Jászberénybe és környékére az 1700-as évek elején főként Egerből, Gyöngyösről érkeztek és telepedtek le a görög kereskedők, ahol ebben az időben már működött imaház, később pedig templom épült. 1784-ben a türelmi rendelet nyomán Gyöngyös, Pásztó, Hatvan, Jászberény, Árokszállás, Jászapáti, Fényszaru és Jászkisér görög lakosai azzal a kérelemmel fordultak a Helytartótanácshoz, hogy vallásukat Gyöngyös városában gyakorolhassák. A kerületi kivizsgálás megállapította, hogy a kérelmező városok görög lakóinak száma nem éri el ugyan a rendeletben előírt 100 főt, a Helytartótanács mégis engedélyt adott arra, hogy Gyöngyösön imaházat létesítsenek, amely 1785-ben a mai templom helyén épült fel. Később, adományaik nyomán 1809-re felépült a görög templom, ahol a jászsági görögök gyakorolhatták vallásukat.” A templom fel is épült, az első istentiszteletet 1811-ben tartották meg. A vörös márványból készült oltárasztal Olaszországból érkezett. A görög nyelvű felirat magyar fordítása: "Ezt a szent templomot építették a Castoria városból való Jappa Tamás és Theokarasz urak költségén, saját maguk és szüleik örök emlékére. 1811. január." A gyöngyösi görög családok a XX. század elejére kihaltak, ezt követően már csak gondozói voltak a templomnak, akik ennek fejében használhatták a lelkészi lakást. A II. világháborút követően a gyöngyösi templom is a Magyar Ortodox Adminisztratúra joghatósága alá került, jelenleg a Magyar Ortodox Egyházhoz tartozik, melynek egyházi főhatósága az Orosz Ortodox Egyház. 

a jászsági görögök számára engedélyezi az uralkodó, hogy vallásukat Gyöngyösön gyakorolják 

(Papp Izabella: Görög kereskedők a Jászkunságban

- SZML Jászkun Kerület Közig. ir. C Capsa XIII. FAsc. 1. No. 6.)

A Skopian/Scopian családról

A Magyar Kurír 1794. évi 1. számában felsorolják azon görög vallású lakosok neveit, akik a bécsi udvart anyagilag is támogatták a franciákkal vívott háborúban. A névsorban találjuk Scopián Tódor gyöngyösi lakost is, aki 100 forinttal járult hozzá a hadiköltségekhez.

A jászberényi görögök végrendeleteiben is feltűnik a Skopian-család. Nevüket Scopian formában is használták. Hadzsi László 1857. június 24-én kelt végrendeletében a hagyományok között a következőket olvashatjuk: „Scopian Ignác sógorom Sándor nevű fiának szinte 500, azaz ötszáz pengő forint.” A végrendeletben említett Scopian Ignác Hadzsi László Harsányi Erzsébet nevű nővérének a férje volt, aki a Hadzsi nevet már Harsányira magyarosította. Az ő síremléke is megtalálható a jászberényi temető védett sírkertjében: „Itt nyugszik Scopián Harsányi Erzsébet. Meghalt 1867-ik év febr. 23-án élte 80-ik évében. Béke hamvainak!” Egy másik síremlék Scopian Anastazé a következő felirattal: „Itt nyugszik Scopian Anastaz – meghalt életének 74-ik évében dec. 31-kén 1857. E sír emlékét állíták özvegye s fia. Béke hamvaira.”

A Skopian/Scopian család jászberényi ágának leszármazottairól egészen a XX. század elejéig találunk nyomokat. A korábban idézett végrendeletben is megemlített Scopian Sándor a Jászkerületi Népbank és Takarékpénztár Rt. felügyelőbizottsági tagja, illetve az 1873-ban alapított városi múzeum kiállítási biztosa volt. A híradások 1880-ban a megyei vasút igazgatójelöltjeként írnak róla, illetve gőzmalom-tulajdonosként tüntetik fel. A köztiszteletben álló személy azonban a következő évben, 1881-ben Fegyverneken szívbénulás következtében elhunyt. Számos híradás szólt Scopian Irmáról is, aki egy jótékonysági hangversenyen például zongorajátékával vette ki részét az adakozási akcióból, melyet a városi önképző-egylet javára szerveztek. Scopian Irma világtörténelmet és francia nyelvet tanított Riszner József és neje nevelőintézetében, 1879-ben Gollenich Károly főgimnáziumi tanár vezette oltár elé. Scopian Irma sajnálatosan fiatalon, 1893-ban, harmincötéves korában hunyt el Jászberényben.

A Scopian családnak talán lehetett egy pozsonyi ága is, de annak a jászberényi-gyöngyösi Scopian-családdal való kapcsolatát még nem tudjuk bizonyítani. Talán az 1881-ben elhunyt jászberényi Scopian Sándor fia költözhetett Moson megyébe vagy már eleve Pozsonyban telepedett le ugyanezen családnak egy másik tagja. A Moson megyei, köpcsényi (ma: Kittsee, Ausztria) illetőségű Scopian Sándort ugyanis 1901-ben a magyar királyi földművelésügyi miniszter „a rajkai járásra nézve a gazdasági tudósítói tiszttel bízta meg”. Tagja volt az Országos Magyar Méhészeti Egyesületnek. Gyermeke lehetett az 1890. november 27-én született Scopian Sándor, akivel a pozsonyi illetőségű Sárosfalvi és Nádasdi Bittó család genealógiai tábláján találkozunk Nádasdi Ilona férjeként. A pozsonyi magyar királyi állami főreáliskola segítő-egyesületének alapító tagjai között találjuk Scopian Lászlót, aki szintén szerepel nevezett család genealógiai tábláján, mégpedig 1930. április 22-én kötött házasságot Sárosfalvi Nádasdi Erzsébet Ottiliával.

A Magyar Királyi Honvédelmi Minisztérium 1916-ban az 1. osztályú vitézségi érmet adományozta Skopián Lajos tartalékos hadapródnak „az ellenség előtt tanusított vitéz” magatartása elismeréséül.

Fotók: Hajnal Sándor, Hung-Art Kft.

Összegzésül kijelenthetjük, hogy a 227 éves görög síremlék restaurálásával egy elfeledett görög kereskedőcsaládra sikerült ráirányítanunk a figyelmet. Jelentős műemlékvédelmi tettről van szó, hiszen a síremlék örökre eltűnhetett volna a föld mélyében. Köszönet illeti a támogatásért Magyarország Kormányát, a Miniszterelnökség Egyházi és Nemzetiségi Kapcsolatokért Felelős Államtitkárságát és Gyöngyös városának vezetését.

Források:

Papp Izabella: Görög kereskedők a Jászkunságban - Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Levéltér Közleményei 6., Szolnok, 2004.

Dezséri Bachó László: A gyöngyösi templomok története - a szerző saját kiadásában, Gyöngyös, 1944.

Arcanum Digitális Tudománytár

Százhúsz évvel ezelőtt, 1901. január 19-én alakult meg a Magyar Labdarúgó Szövetség. Az első három évtizedben a szövetség életében fontos szerepet játszottak görög származású sportvezetők is. Sacelláry György 1916-ban társelnöki tisztséget töltött be a szövetségben. Malaky Mihály 1902-ben az MLSZ titkára, 1919-1923 között alelnöke, míg 1924-ben társelnöke volt. Az MLSZ Választott Tanácsának tagja volt Malaky Mihály 1910-1918 között és testvére, Malaky János 1920-1922 között.

A Malaky-fivéreket a Ferencvárosi Torna Club alapítói között tartják számon. Malaky Mihály az MLSZ létrehozásáról döntő gyűlésen is részt vett a Ferencváros színeiben. Az 1920-as években az FTC intézőjeként felügyelte az Üllői úti stadion építését. Testvére, Malaky János halála után az 1924-25. évi bajnokságban a hivatalos IV. osztályú nemzeti bajnokságban Malaky Jánosról nevezték el az egyik csoportot.

A labdarúgás hőskorának további görög szereplői is voltak. Manno Miltiades (MUE, később BTC) az első magyar labdarúgó bajnokság bajnokcsapatának (BTC) tagja volt 1901-ben, s egyben a bajnokság gólkirálya lett. A második magyar bajnokságot is a BTC nyerte, annak is tagja volt Manno Miltiades. Az első nem hivatalos magyar válogatott mérkőzésen, 1901. április 11-én az angol Richmond AFC ellen a magyar válogatottban is szerepelt. A mérkőzést sógora, az angol Yolland Arthur - Manno Calypso férje - vezette. Az eredmény 4:0 lett az angolok javára, de először nyílt lehetőség angol csapat ellen játszani, s a tapasztalatok kárpótolták a vereséget. Másnap, április 12-én szintén egy nem hivatalos mérkőzésen az angol Surrey Wanderers ellen 5:1-re kapott ki a magyar válogatott. Manno ennek a csapatnak is tagja volt. Testvére, Manno Leonidas is igazolt labdarúgó volt a Műegyetemi Atlétikai Clubban (MAC).

A Manno-fivérek sógora, a testnevelő tanárként Magyarországra érkezett Yolland Arthur szintén a BTC-ben futballozott, később pedig a MAC-ban. Aktív pályafutását követően játékvezetőként vette ki részét a magyar labdarúgás fejlődéséből. Neki köszönhetően lett a futball a középiskolákban oktatott tantárgy.

Manno Miltiades, Manno Leonidas, Malaky Mihály és Malaky János is görög kereskedőcsaládok leszármazottjaiként a Petőfi téri görög egyházközség tagjai voltak.

Az 1920-as és 1930-as években a Lyka-fivérek arattak sikereket a Ferencváros színeiben. Lyka Antal háromszoros magyar bajnok, háromszoros Magyar Kupa-győztes és kétszeres Közép-Európa Kupa-győztes. Edzőként a Ferencváros 1948-49-es bajnokcsapatával lett aranyérmes. Testvére, Lyka Rezső szintén az FTC labdarúgója volt, Lyka II néven szerepelt a csapatban.

Lyka Antal

A II. világháborút követően a görög politikai menekültek közül kerültek ki a magyar labdarúgás újabb görög játékosai. Az 1950-ben alapított Fejér megyei Görögfalva, később Beloiannisz település saját labdarúgó csapatával vett és vesz részt a mai napig a megyei bajnokságban, de Budapesten is létrejött egy önálló görög labdarúgó csapat, az Olimposz, amely 1955 és 1965 között szerepelt az MLSZ bajnokságaiban. A budapesti VIII. kerületi bajnokságban indult, amelyet meg is nyert. Az 1956-os bajnokságot már a BLASZ II. osztályban kezdte, 1960-ban feljutott a BLASZ I. osztályba, az 1961-1962-es bajnokságban pedig az NB III-ban szerepelt. Ez volt a klub legnagyobb sikere. A klub végül 1965-ben szűnt meg, egyrészt a fővárosi görög kolónia felbomlása, másrészt a tehetséges játékosok profi klubokba igazolása miatt.

Az Olimposzban kezdte pályafutását Jucsosz Nikosz, aki később 1960-1964 között a Csepel játékosa lett Jucsov Miklós magyarosított, szlávosított névvel. Harminchat magyar első osztályú bajnokin szerepelt, majd az Olympiakosz Pireusz igazolta le a politikai menekült játékost. Ez az akkori időket tekintve önmagában is rendhagyó volt, hiszen a görög menekülteket megfosztották állampolgárságuktól és a beutazást is megtiltották számukra. Igaz, a hatvanas évek első felében volt néhány év, amikor lazábbak lettek a szabályok, ez az igazolás is ezekre az évekre esett. Jucsosz Nikosz végül 1964-1974 között volt a Pireusz népszerű labdarúgója. Pályafutása utolsó éveiben, 1974 és 1976 között az Ethnikos Pireusz csapatában játszott. Tizenötször szerepelt a görög nemzeti válogatottban. Négyszeres görög bajnok és négyszeres görög kupagyőztes.

Jucsosz Nikosz

A görög politikai menekültek közül további játékosok is erősítették a magyar csapatokat. Dinopulosz Timeosz a Ganz-MÁVAG-ban, majd a Csepelben játszott. Dinopulosz II névvel a Ganz-MÁVAG-ban szerepelt Dinopulosz Hárisz. Később a III. Kerületi TTVE játékosa volt.

Lazaridisz Szokratesz a balatonalmádi iparitanuló-iskola csapatában kezdte pályafutását, majd a Budapesti Előre csapatát erősítette, végül a Komlói Bányász csapatában lett élvonalbeli játékos.

Szintén élvonalbeli labdarúgók voltak Dumasz Atanaszisz (Székesfehérvári TV Vasas, Székesfehérvári MÁV Előre) és Csacsosz Dimitrisz (Csepel).

Beloianniszról került először az Olimposz, majd a VT Vasas csapatába  Szinatkasz Tanaszisz, aki később Görögországban a Trikala csapatában lett élvonalbeli játékos.

A hetvenes és a nyolcvanas években már a Magyarországon született menekültek generációja képviselte  a görögöket a magyar labdarúgásban. Ananiadisz Jorgosz Magyarországon a Ganz-MÁVAG-ban és a VM Egyetértésben szerepelt, ez utóbbival mutatkozott be az NB I-ben. 1973 telén Görögországba, az Arisz Szaloniki csapatába igazolt, amelyet egészen 1980-ig erősített. Ekkor a PAS Giannina együtteséhez igazolt, ahol még két évet játszott a görög első osztályban.

Ananiadisz Jorgosz

Panadimitriu Panagiotis a Cegléd és a Székesfehérvári MÁV Előre csapatában játszott Magyarországon, majd 1971-ben Görögországba ment, ahol az Olympiakos, majd az Apollon Athén játékosa volt. Pályafutása végén a Chicago Horizons játékosa volt.

Kermanidis Panagiotis a lengyelországi Zgorzelecben született szintén görög politikai menekült család gyermekeként, pár hónapos gyermekként került Magyarországra. Első ismert csapata a Kistext, innen igazolta le 1971-ben az MTK. 1973 szeptemberében ő is elhagyta Magyarországot, a PAOK Szaloniki játékosa lett. 1974-ben görög kupagyőztes, 1976-ban görög bajnok. Később a Makedonikosz Szaloniki csapatához igazolt, levezetésként pedig a Naoussa FC-ben  fejezte be aktív labdarúgó-pályafutását.

Kermanidisz Panajotisz

Sekoulopoulos Pavlos a KSI-ben kezdett futballozni, 18 éves korában került az MTK csapatához, később az NB III-as kiskunlacházi ÉGSZÖV MEDOSZ-hoz került. A másodosztályú Építők SC-ben NB II-es játékos volt. Eredeti neve helyett Szekulov Pálként szerepelt a tudósításokban. 1980-ban a mátyásföldi Vasas Ikarusba távozott, végül a Dunavarsány csapatában fejezte be pályafutását.

Karaiszkosz Jorgosz a KSI és az Újpest után 1974-ben távozott Görögországba, ahol először az Ethnikos, majd később az Iraklisz Szaloniki csapatában lett élvonalbeli görög játékos.

Karaiszkosz Jorgosz

Az elmúlt évtizedek legismertebb Magyarországon játszó görög származású labdarúgói a Teodoru-fivérek voltak, Borisz és Vaszilisz. Mindketten Miskolcon születtek, a város görög kolóniájában éltek és a Diósgyőr játékosai voltak. Teodoru Borisz 1986-ban egy sérülés miatt idő előtt kényszerült befejeznie pályafutását. Vaszilisz hat szezonon keresztül játszott a Diósgyőrben, majd 1984-ben a Vasas játékosa lett. 1990-ben a másodosztályú BVSC-be igazolt, majd a ciprusi Nea Salamina játékosa lett. Hazatérése után 1992-ben az NB I-es Vasasnál játszott, majd a másodosztályban szereplő Budafokhoz igazolt. A REAC után végül az osztrák St. Pölten csapatában fejezte be pályafutását. Aktív pályafutása után edző lett, az Újpest után évekig az MTK edzője volt, 2006-ban a nagyválogatott másodedzője is volt, egy mérkőzés erejéig pedig Várhidi Péterrel közösen irányította a válogatottat.

Teodoru Vaszilisz

Egy-egy szezonban további négy görög származású játékos lépett pályára a magyar másodosztályban. Stefopulosz Pandelisz Iváncsáról került a Várpalotai Bányászhoz, Hadzopulosz Andonisz a BKV Előre csapatában szerepelt a másodosztályban. A jegyzőkönyvekben Havasi magyarosított néven is szerepelt. Andreadisz Tomasz az 1979-80-as szezonban a Ganz-MÁVAG csapatában 1 bajnoki mérkőzésen lépett pályára, Szekulidisz Lambrosz pedig a Budafok, a Dunai Kőolaj és a NIKE Fűzfői AK csapatában játszott, utóbbi színeiben 1980-81-ben nyolc NB II-es bajnoki mérkőzésén kapott játéklehetőséget. Később  az Érdi VSE-be igazolt.

Mokalisz Kosztasz (Gus Mokalis) nem lépett pályára a hazai első és második ligában, az 1974-75-ben Területi bajnokságot nyert BVSC játékosa volt. 1976 júliusától az Aris Szaloniki játékosa volt, 1986-ig szerepelt a görög élvonalban. 1982-ben az Amerikai Egyesült Államokba ment, a Major Indoor Soccer League-be, 1982 és 1987 között a Los Angeles Lazers teremfutball-csapatában 186 mérkőzésen 51 gólt szerzett. Csapatkapitányi posztot kapott, háromszoros All-Star válogatott lett. 1987-ben a San Diego Sockers játékosa lett, majd 1989-90-ben a St. Louis Storm csapatában  fejezte be aktív pályafutását. Itthon 2009-ben az amerikai tulajdonos kezébe került Tatabányai FC ügyvezető igazgatója lett, később a Femina FC női futballcsapatának technikai vezetője volt.

Az egészen fiatal korosztályból az 1987-es születésű Novák Alexiszt kell még megemlítenünk, akinek anyaegyesülete az MTK volt, később pedig a BKV Előre, a Felcsút, a Budaörs, a Budapesti Honvéd és a Siófok csapatát erősítette.

Szintén magyarországi görög labdarúgó az 1996-os születésű Ikonomu Kosztasz, aki az MTK-nál nevelkedett. Több magyarországi másodosztályú klub (Budafok, SZEOL, Szeged) után a görög másodosztályú, krétai Ergotelis csapatához szerződött. Jelenleg a szlovák másodosztályú STK Samorin játékosa.

Az 1995-ös születésű Popgeorgiev Pantelisz a Ferencváros nevelése, később a REAC-ban is játszott, majd az amerikai Sporting Kansas Cityben töltött néhány évet. Itthon rövid ideig a REAC-hoz tért vissza, jelenleg az NB III-as Kecskemét játékosa. 

Az élvonalbeli magyar labdarúgás görög szereplője volt a közelmúltban Cukalasz Sztavrosz, aki 2019-től 2020-ig két idényben szerepelt a Kisvárda csapatában. A németországi születésű görög labdarúgó, Nikolaosz Ioannidisz pedig a 2017-2018-as idényben volt a Diósgyőr játékosa.

Források: 

A magyar futball és a Magyar Labdarúgók Szövetsége - Magyar Labdarúgók Szövetsége, 1926. - Arcanum Digitális Archívum

Futballtortenet.blog.hu - Jucsov és társai - Görög játékosok a magyar futball első- és második vonalában - I. rész - a hatvanas évek

Futballtornet.blog.hu - Ananiadisztól Teodoru II-ig - Görög származású játékosok Magyarországon a hetvenes-nyolcvanas években

Laikosz Agonasz - a görög politikai menekültek lapja, Országos Idegennyelvű Könyvtár digitális archívuma

A görög politikai menekültek egykori újságát, a Laikosz Agonaszt lapozgatva olyan kincsekre lelhetünk, amelyekkel máshol nemigen találkozhatunk. Nagyon kevés információ van ugyanis azokról a kisebb vidéki görög közösségekről, amelyet néhány görög család alkotott. Ilyen kis közösségek éltek több ipari városban is, és a mai napig megtalálhatjuk a nyomait az egykori görög családoknak. Több vidéki közösség évtizedekre elszigetelődött a görög közösségtől, a központi rendezvényektől. Ilyen volt Vác, Szolnok, Debrecen és Nyíregyháza is. Az elmúlt 15 évben közülük Vácott és Debrecenben is megalakult a görög nemzetiségi önkormányzat, amely óriási változást hozott az ott élő görög családok életébe. Közvetlenül bekapcsolódhattak újra a görög közösség „vérkeringésébe”. Ezúttal a váci görög közösség történetét mutatjuk be.

Amikor a görög politikai menekültek Magyarországra érkeztek, 1950-től kiemelt cél volt a munkaképes emigránsok minél hamarabbi munkába állása. A legkorábban Budapesten, Beloianniszban és Miskolcon alakultak ki a görög közösségek, majd Tatabányán is lehetőséget kaptak a görög emigránsok. Az 1950-es évek a nagy iparosítás évei voltak, az iparitanuló-otthonokban szép számmal voltak görög fiatalok. Az 1960-as évek elején újabb vidéki helyszíneken – Pécs, Vác, Kazincbarcika - is lehetőséghez jutottak a szakképzett görög emigránsok.

Az ötvenes évek elején sürgetővé vált a cementgyártó-kapacitás bővítése, és egy új cementgyár helyszínéül Vácot jelölték ki. Az új cementmű megépítése azért vált kulcsfontosságúvá, mert a 15 éves lakásépítési program teljesítése, valamint az üzemi és termelőszövetkezeti építkezések meggyorsítása az addigi erőforrásokkal nem volt lehetséges. Az 1959 nyarán megkezdett építkezés 1962-re fejeződött be, a termelés 1963-ban indult be. Az új gyárba elsősorban Vác környékéről toboroztak embereket, később már az ország minden tájáról érkeztek a dolgozók. A beruházás fontos részét képezte az a három lakótelep, amelyeket még az ötvenes évek végén kezdtek felhúzni. A fiatal munkások számára ezek az ingyenes lakások jelentették az igazi vonzerőt.

"Az új Deákvár Lakótelep Vácott, ahol a városban dolgozó fiatal görögök élnek."

A Laikosz Agonasz 1965 áprilisában a megnyitás óta eltelt két év termelési adatait sorolva büszkén jegyzi meg, hogy a Dunai Cement- és Mészmű (DCM) sikereiből kiveszik részüket azok a görög munkások is, akiket az új gyár nyújtotta lehetőségek vonzottak a városba. Hét család érkezett 1962-ben Vácra: Oszenarisz Kosztasz, Papadopulosz Hrisztosz, Mangosz Vaszilisz, Sztavrosz Janisz, Csokrisz Vaszilisz, Taszosz Lukasz, Sztavru Lazarosz. Utóbbi kivételével mindannyian fiatal házasok voltak, az Oszenarisz-házaspártól eltekintve pedig mindenhol a férj görög, a feleség magyar  volt. A Laikosz Agonasz tudósítása külön kiemeli a fiatalok jó sorát, amelyet a városba költözésük óta eltelt három évben értek el. A korszakra jellemzően óriási presztízst jelentett, hogy mindegyik családnak televíziója is volt. A munkában is kiemelkedően teljesítettek.

Oszenarisz Kosztasz, Taszosz Lukasz és Sztavrosz Janisz

A Laikosz Agonasz 1966 augusztusában ismét foglalkozott a kis vidéki csoport tagjaival. Mindannyian a Deákvár lakótelep új lakásaiban éltek. A fiatal technikusok a cementgyár gépeinek karbantartó és javító műhelyében dolgoznak, Taszosz Lukasz azonban a műszakbeosztás miatt ekkor már a Könnyűgépgyárban dolgozott.

Sztavru Lazarosz és Papadopulosz Hrisztosz

A Dunai Cement- és Mészmű 2013-ban ünnepelte fennállásának 50. évfordulóját, melyre egy évkönyvet is megjelentettek. A kötetben közölt dolgozói névsorban találkozunk a görög nevekkel is.  A cementgyár jelenleg is termel, a cég neve ma már Duna-Dráva Cement Kft. A váci görög családok közül az Oszenarisz-család 1967-ben Kanadába távozott, míg a Papadopulosz-, a Mangosz-, a Sztavrosz- és a Csokrisz-család tagjai mindmáig Vácott és környékén élnek. Taszosz Lukasz később Esztergomban telepedett le, míg Sztavru Lazaroszról nincsenek információink.

Mangosz Vaszilisz

A kis váci csoport a nyolcvanas évek elejéig még valamennyire kötődött a magyarországi görög emigránsok központi egyesületéhez, de az 1980-as években szinte minden kapcsolat megszakadt. Majdnem három évtized szünet után, 2010-ben Agárdi Bendegúz Szpírosz és Mandzurakisz Szarandisz vették fel a kapcsolatot a váci görög családokkal, és kezdeményezték a helyi görög nemzetiségi önkormányzat megalakítását. Azóta az ott élő görög családoknak ismét élő kapcsolatuk van a görög közösséggel, résztvesznek a központi rendezvényeken és fellendült a váci görög kulturális programkínálat is. A cementgyár egykori dolgozóinak leszármazottjai mellett Vácra és környékére az elmúlt évtizedben további görög családok is költöztek, akik szintén bekapcsolódtak a közösség életébe. A Váci Görög Nemzetiségi Önkormányzat immáron harmadik ciklusában képviseli a város és környékének görög származású lakóit, segíti őket identitásuk ápolásában.

A Trianon utáni időkben Magyarország az őt körülvevő kis Antant szorításából az oktatás és a kultúra terén igyekezett kitörni, s ebben megfelelő partnert talált az akkori Görögországban. Gróf Klebelsberg Kunó (1875-1932) kiemelkedő kultúr- és tudománypolitikus volt, aki kultuszminiszterként 1922 és 1931 között a külföldi ösztöndíjak rendszerét is megszervezte. Kiemelten kezelte a magyarországi görög iskolai nyelvoktatás ügyét is az 1920-as években, továbbá sokat tett a magyar-görög kultúrdiplomácia területén a kapcsolatok fejlesztéséért. Kozani városa 1938-ban utcát nevezett el róla, elismervén a két nép közötti kapcsolatok fejlesztésében játszott kiemelkedő szerepét.

Gr. Klebelsberg Kunó (1875-1932) kultuszminiszter

A két ország kereskedelmi kapcsolatainak fejlesztésére 1925-ben megalakult Athénban a Hellén-Magyar Kamara, míg 1926-ban Budapesten a Magyar-Görög Kereskedelmi Kamara.

Még 1927-ben magyar tanárok jártak tanulmányúton Athénban, ahol a  Hellén-Magyar Kereskedelmi Kamara elnöke, Szimosz Szpirosz (1868-1935) egykori népjóléti miniszter és Lázár Kálmán, a kamara főigazgatója fogadták őket. Gaidusek Béla, a Hellén-Magyar Kamara igazgatója, a Bureau Hongroise ügyvivője a vendégek fogadásán a Görögországban élő magyarok háláját és ragaszkodását tolmácsolta Szimosz úrnak, „aki a követ mellett második apja az itteni magyaroknak”. Procopius Béla (1868-1945) magyar ügyvivő is vendégül látta a Magyar Neveléstudományi Társaság Athénban időző csoportját, Szimosz Szpirosz kamarai elnököt, a görög egyetemi hallgatók küldöttségét és a magyar kolónia néhány tagját, míg Meszlényi Zoltán főtisztelendő misét mondott az athéni katolikus templom főoltáránál. „Némethy polgári leányiskolai igazgató, hegedűművész, orgonakíséretettel előadott hegedűszólói után felcsendült a zsúfolásig telt templomban a magyar himnusz és sokan voltak, akik könnyekkel szemükben távoztak az első athéni miséről.” Minderről a Pesti Hírlap 1927. április 22-i száma tudósított.

A francia nyelvű athéni lap, a Messager d’Athénés terjedelmes cikkben számolt be 1929-ben három magyarországi tudós, egyetemi tanár görögországi tanulmányútjáról, amely a Hariseion Alapítvány jóvoltából valósulhatott meg. A misszió élén Láng Nándor (1871-1952) állt, a klasszikus irodalom és az archeológia tanára a debreceni egyetemen. Szintén a kiküldöttek között volt Kerényi Károly (1897-1973), a budapesti egyetem magántanára, és Módi Mihály (1891-1972) gimnáziumi tanár. A cikkíró tudósítása szerint a három magyar tudós azzal a küldetéssel érkezett Görögországba, hogy tanulmányozzák a hellén régészetet, a görög nyelvet és mindazt, ami az antikvilággal kapcsolatban áll. „Az ő tapasztalataik alapján kapott nyolc kitűnő középiskolai tanár 1930 nyarán 5-6 hétre bőséges lehetőségeket nyújtó ’kis Hariseion' ösztöndíjat, hiszen csak nyáron volt hosszú vakáció. Vezetésükkel Kerényi Károlyt bízták meg” – olvasható Kerényi Károlyné visszaemlékezésében.

Kerényi Károly (1897-1973) klasszika-filológus, vallástörténész

Még ebben az évben Magyarországra látogatott Elefteriosz Venizelosz (1864-1936) görög miniszterelnök is, aki Duma-Czicco Miklóssal (1876-1942), a szaloniki nemzetközi vásár magyar pavilonjának képviselőjével is személyes beszélgetést folytatott. A görög miniszterelnök támogatásáról biztosította őt a szaloniki Magyar Ház létesítésére irányuló terveiben.

A következő évben díszpolgári címet kapott Kozániban dr. Horváth Endre (1891-1945) székesfővárosi tanár, egyetemi lektor, aki hosszú évek óta a görög-magyar kapcsolatok elmélyítésén működött. A hírt 1930. december 12-én közölte a Magyar Távirati Iroda. Horváth Endre Mindszenten született, 1891-ben. Budapesten 1913-ban tett bölcsészettudományi doktori szigorlatot görög és latin filológia, illetve ókori történelem szakokon. Latin, görög és francia szakos tanárként kezdte meg pályafutását, majd 1914-ben Görögországba utazott, hogy a modern görög nyelvet tanulmányozza. Az I. világháború kitörése miatt, mivel Görögországgal hadban álló ország állampolgára volt, nem térhetett haza Magyarországra. Hét évig tartózkodott Görögországban. A Ión Iskolában német és francia nyelvtanárként tevékenykedett, az athéni Pedagógiai Társaság ügyvezető titkára, illetve a Társaság folyóirat szerkesztője lett. Régészettel, nyelvészettel és olimpiakutatással foglalkozott. Horváth Endre 1921-ben tért vissza Budapestre, ahol 1921 és 1937 között az újgörög irodalom és a magyar-görög irodalmi kapcsolatok tanulmányozása töltötte ki életét. 1922-től gimnáziumi tanár és tanfelügyelő, majd 1923-1927 között a budapesti tudományegyetem bölcsészkarán az újgörög nyelv lektora. 1932-39 között a Parthenon - a Klasszikus Műveltség Barátainak Egyesülete titkára volt, e minőségében is hangsúlyozta a görögség egységét Homérosztól napjainkig. A Magyar Tudományos Akadémia Classica Philológiai Bizottságának meghívott tagja, a Budapesti Philológiai Társaság választmányi tagja és a La Fontaine társaság rendes tagja volt. 1937-ben az athéni Parnasszosz irodalmi társaság levelező tagjává választotta, ugyanebben az évben pedig a Pázmány Péter Tudományegyetemen Bölcsészeti Karán az újgörög filológia magántanára lett. 1940-től gimnáziumigazgatóként tevékenykedett. A magyar-görög kapcsolatok ápolásában óriási szerep jutott neki a két világháború közötti időszakban. Aktívan közreműködött a Haris-fivérek által alapított Hariseion Alapítvány tevékenységében, magyar segítséggel egy gazdasági főiskola létrehozásán is fáradozott Kozani városban. Az 1936. évi római V. Bizantológiai Kongresszuson Moravcsik Gyula (1892-1972), Darkó Jenő (1880-1940), Kováts András és Alföldi András (1895-1981) társaságában képviselte a magyarországi bizantinológusokat. A görög állam Horváth Endrét 1929-ben a Phoenix-rend ezüstkeresztjével, 1930-ban pedig a Megváltórend aranykeresztjével tüntette ki. Budapest Székesfőváros 1933-ban a Signum Laudis katonai érdemérem viselésére hatalmazta fel. A Magyarországi Görögök Országos Önkormányzata (MGOÖ) 2016. március 6-án avatta fel dr. Horváth Endre emléktábláját Újbudán, az Ulászló utca 52-ben.

dr. Horváth Endre Görögországban (forrás: Horváth Terézia)

Szintén 1930. december 12-én jelent meg az MTI hírlevelében egy ugyancsak Görögországgal kapcsolatos közlemény: „A görög sajtó évek óta rokonszenvvel foglalkozik a görög-magyar kapcsolatokkal, elismeréssel szól a magyar kultúráról és megbélyegzi Trianon igazságtalanságait. A Szalonikiben megjelenő Fósz (Világosság) legutóbbi száma az újság első lapján több hasábos közleményt szentel a magyar kérdésnek. A közlemény címe: Trianon! Háromszoros nem! Részletesen ismerteti a szerződés jogtalanságit kiemelve, hogy ez a legigazságtalanabb békeszerződés, amelyet revideálni kell. A lap ugyane száma közli a szabadság-téri emlék fényképét.”

Szintén 1930-ban Magyarországon járt a görög földművelésügyi államtitkár, Karamannos Ioannis, és végiglátogatta a magyarországi gazdasági akadémiákat. Járt Magyaróvárott (1939-től Moson településsel együtt Mosonmagyaróvár települést alkotják), Keszthelyen és Debrecenben, illetve tanulmányozta az állami méntelepeket is, valamint a budapesti Állatorvosi Főiskola tanmenetét is. Az államtitkár magyarországi látogatásakor a trianoni diktátumról is szólt, és mint „egyszerű polgárember megígéri, hogy a magyar küzdelmek jelentőségének hírét Görögország minden egyes sarkába el fogja juttatni”. A görög kormány az államtitkár magyarországi tapasztalatai alapján elhatározta, hogy néhány jeles tanulóját Magyarországra küldi, részben az Állatorvosi Főiskolára, részben pedig a különböző gazdasági akadémiákra. Konsztantinosz Szpiridisz (1875-1951), a Venizelosz-kormány földművelésügyi minisztere jóvoltából 30 kiváló görög tanuló Európa különböző egyetemein tanult ösztöndíjjal, közülük néhányan Magyarországon. Így érkezett Budapestre 1930 augusztusában a görög földművelésügyi minisztérium ösztöndíjával négy állatorvosi – Spyropoulos Agesilaos, Vlachos Konstantinos, Karantunias Anasztáz és Exarchos Ioannis -, illetve a Hariseion Alapítvány ösztöndíjával két gazdasági akadémiai hallgató, Liontas Konstantinos – aki a Zeneművészeti Főiskola hallgatója is lett -, valamint Diafas Demeter.

Mielőtt Budapestre jöttek volna, Athénban valamennyien elvégezték a mezőgazdasági akadémiát. A négy állatorvosi hallgatót 1935 márciusában avatták az állatorvosi tudományok doktorává, minderről a Nemzeti Újság 1935. március 22-i számában olvashatunk. Budapesten a görög hallgatók részint az Eötvös Collégiumban, részint a főiskola környékén bérelt lakásokban laktak. Mindegyikük rövid interjút adott a lapnak. A négy diplomás állatorvos még öt hónapig tartózkodott Magyarországon. Doktorrá avatásuk pillanatában – a lap tudósítása szerint – ígéretet tettek, hogy „lelkes szószólói és harcosai lesznek Görögországban a magyar revíziónak. Az állatorvosok bajtársi egyesülete valamennyinek ajándékba adott egy ’Nem, nem, sohá’-s dombormű Nagymagyarországot, amelyen görögül is fel van írva a jelmondat: - Ochi! … Ochi! … Pote! …”. Az első négy hallgatót továbbiak követték. Egészen az 1940-es évek közepéig számos görög vendéghallgató szerzett állatorvosi diplomát Budapesten.

"OCHI, OCHI, - POTE!", azaz "Nem, nem, soha!" - Nemzeti Újság, 1935. március 22.

(Forrás: Arcanum)

Görögországban az állatorvosképzés csak nagyon későn, 1950-ben indult meg, s joggal mondhatjuk, hogy oktatói főként az 1930-as években Magyarországon tanult hallgatók közül kerültek ki. A magyar állatorvosképzés megindulásának 175 éves jubileumának tiszteletére a Magyar Tudományos Akadémián rendezett ünnepségen 1962. szeptember 16-án az egykori budapesti hallgató, Vlachos Konstantinos professzor a thesszaloniki Állatorvos Fakultás üdvözletét magyar nyelven mondta el. A Magyarországon végzett görög hallgatók közül Parissis Eleftherios és Exarchos Ioannis is fontos szerepet játszottak később a görögországi állatorvos-képzésben. Mindhárman aktívan részt vettek az 1975-ös Thesszaloniki XX. Állatorvos Világkongresszus szervezésében, melyet a Thessaloniki Arisztotelész Egyetem állatorvosi fakultása megalapításának 25. évfordulója tiszteletére szerveztek Görögországban. A magyar delegáció tagjai között volt Milios Theophilos (1916-1984), Sianos Panajotis (1935-1998) és Packosz Mihalisz (1936-2008) is. Utóbbi két szakember már a II. világháború után Magyarországra került görög politikai emigráció tagja volt. Milios Theophilos az 1930-as években Magyarországra került görög hallgatók között volt. Szmirnában születetett 1916-ban, majd a kis-ázsiai katasztrófát követően 1922-ben családjával együtt Athénba menekültek. Magyarországra 1936-ban jött és a budapesti M. Kir. József nádor Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Állatorvosi és Mezőgazdasági karának Állatorvosi osztályán tanult 1936-1941 között, 1943-ban pedig sikeres szigorlati vizsgát tett. Gyakorló állatorvosként Sátoraljaújhelyre került, ott ismerte meg feleségét, Kaposi Ilonát,akivel Magyarországon alapítottak családot. Tarcalon egészen 1976-ig látta el a körzeti állatorvosi feladatokat, majd Sátoraljaújhely higiénikus állatorvosa volt 1981-es nyugdíjazásáig. Gyermekei és unokái ma is Magyarországon élnek.

Görög állatorvos-hallgatók Budapesten az 1930-as években - felső sor balról az első: Milios Theophilos

(forrás: Milios Theophilos családi fényképgyűjtemény)

A kozani születésű Liontas Konstantin (1903-1985), aki korábban jogi tanulmányokat folytatott Athénban, de anyagi okok miatt azokat félbeszakította, 1929-ben érkezett Magyarországra Haris-ösztöndíjjal, hogy földmérő szakon folytasson tanulmányokat. Már Görögországban is kitűnt zenei tehetségével, s Budapesten végül irányt váltott: a Zeneakadémián folytatta tanulmányait. A budapesti Operaház tenor énekese volt egészen 1950-ig. Többször vendégszerepelt a bécsi Operaházban is. Szerepköre mind a lírai, mind a spinto-szerepekre kiterjedt. Zenei pályafutása mellett a görög nagykövetségen is dolgozott fordítóként, illetve 1937 szeptemberétől a Pázmány Péter Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karán Moravcsik Gyula javaslatára az újgörög nyelv lektori feladataival is megbízták. A II. világháború után rövid ideig a görög követség Szegfű utcai épületében élt, majd 1950-ben Görögországba távozott. Az 1956-os forradalom után Liontas Konstantin kulturális attaséként képviselte Görögországot Budapesten. Nemcsak azért esett rá a választás, mert 1929 óta Magyarországon élt és jól ismerte a magyar nyelvet, a helyi viszonyokat és embereket, hanem mert maga is kérte, hogy visszajöhessen Magyarországra, ahol kedves barátokat és jó ismerősöket hagyott. Diplomáciai pályáját követően Görögországba távozott, ahol 1985-ben hunyt el.

Liontas Konstantin, a Magyar Királyi Operaház (1945-től: Magyar Állami Operaház) tenoristája

Egy másik területen is kiváló együttműködés bontakozott ki Görögország és Magyarország között. Magyarország felé tájékozódtak a görög sport vezetői is. Hriszafisz Joannisz (1873-1932), az Oktatási Minisztérium testnevelési tagozatának sportdiplomatája tanulmányutat tett Európában, és tapasztalatai alapján a görög sportvezetés a budapesti testnevelési főiskolát választotta sportoktatóinak kiképzésére. Paleologosz Kleanthisz (1902-1990) is így került 1929-ben Budapestre. Rajta kívül még két görög sportoló folytatott tanulmányokat Budapesten: Sakellariu Panajotisz és Drivas Achilles.  Paleologosz még budapesti tanulmányai alatt futballbírói diplomát is szerzett, amelyről a görög lapok is lelkesen beszámoltak. A Pesti Napló 1930. december 28-i számában nyilatkozta: „Mindent elkövetünk, hogy az itt szerzett kapcsolatokat kimélyítsük. Azon leszünk, hogy csak magyar oktató vagy tréner kerüljön le Görögországba, mert a magyar sport szervezetét olyan jónak tartjuk, hogyha csak a felét meg tudjuk csinálni annak, amit itt láttunk, akkor boldogok leszünk.” A magyar népről úgy fogalmazott: „Aki nem jön ide és közvetlenül nem ismeri meg a magyarokat, a magyarok szívét, lelkét, az sohsem fogja őket megismerni.” A magyar labdarúgásban szerzett tapasztalatairól könyvet is írt. A Sporthirlap 1931. április 30-i számában úgy fogalmazott, „a magyar sportdiploma a legjobb ajánlólevél Görögországban”. A fiatal sportember hozzátette: „A görög sport most éled. Antik világunk nagy hagyományai teszik kötelességünkké, hogy multunkhoz méltó helyet vívjunk ki Európa sportnemzetei között. És ebben a törekvésünkben Magyarország a példaképünk. Kis ország az önök hazája is, és mégis micsoda hatalmas eredmények jelzik a magyar sport nagyságát. Magyarországtól akarunk tanulni”. Hazatérvén Paleologosz tizenöt évig tagja volt a Görög Atlétikai Szövetség (SEGAS) vezetésének, tagja volt a Görög Olimpiai Bizottságnak és alelnöke az Atlétaedzők Szövetségének. Alapító tagja, és alelnöke is volt a Nemzetközi Olimpiai Mozgalomnak. Tíz évig volt az Atlétaedzők Nemzetközi Szövetségének főtitkára. A görög állam a Phőnix rend tábornoki kitüntetését adományozta neki, míg a budapesti Testnevelési Főiskola (TF) 1981-ben díszdoktorává avatta. Mitilini (Leszvosz) városi stadionja is Kleanthisz Paleologosz nevét viseli. Paleologosz főiskolatársa volt Szymiczek Ottó (1909-1990),  aki görög barátja és sporttársa közreműködésével került 1929-ben a görög atlétaválogatott élére, amely tisztséget egészen 1967-ig töltött be. Görögországban az 1961-ben alapított, Olümpiában székelő Nemzetközi Olimpiai Akadémia első dékánja lett. A Panathinaikosz 1955-ben a klub jelképével, az Arany Lóhere-díjjal tüntette ki a görög atlétikáért kifejtett erőfeszítéseiért, közben az Olympiakosz női úszóit és röplabdázóit is edzette. Az Atlétaedzők Világszervezetének elnöke is volt. A budapesti Testnevelési Főiskola (TF) 1981-ben – Paleologosszal együtt – díszdoktorává avatta. Szymiczek Ottó a görög Farveti Dórával alapított családot. Gyermekük, Szymiczek Diagorasz-Márton volt a 2004-es athéni olimpia szervezőbizottságának vezetője, a közelmúltban pedig az 1821. évi görög szabadságharc jövő évben esedékes 200. évfordulójának állami rendezvénysorozatait koordináló bizottság vezetőjévé nevezték ki.  A Magyarországi Görögök Országos Önkormányzata, a Testnevelési Egyetem és az ELTE Eötvös József Collegium 2016-ban emléktáblát avatott a két barát,  Paleologosz Kleanthisz és Szymiczek Ottó tiszteletére, amelynek a Testnevelési Egyetem újonnan épülő Campusában lesz végső helye. Addig az atlétika tanszék folyosóján látható.

A felsőoktatásban folytatott kiváló kapcsolatokat jelezték a különböző tanulmányutak a két ország egyetemei között. A magyar napilapok 1937. augusztus 26-án például arról számoltak be, hogy Szykutrisz Joannisz (1901-1937) athéni egyetemi professzor vezetésével görög egyetemi hallgatók csoportja érkezett Budapestre. A görög vendégeket, akik a főváros tudományos intézeteinek megtekintésére látogattak Magyarországra, a Klasszikus Műveltség Barátai Egyesületének (Parthenon) képviseletében Moravcsik Gyula és Horváth Endre egyetemi tanárok görög nyelvű üdvözlő beszéddel fogadták. A görög egyetemi hallgatókat a báró Eötvös József kollégiumban szállásolták el.  Tragikus adalék, hogy egy hónappal budapesti látogatása után, szeptember 21-én az őt ért szakmai támadásokat követően igen fiatalon, önkezével vetett véget életének az athéni professzor. Ma az Athéni Egyetem könyvtára viseli a nevét.

A Hariseion Alapítvány jóvoltából 1937 augusztusában Görögországba kiküldetett: Berki Feriz (1917-2006) görögkeleti teológus hittudományi, Kalota József görögkeleti teológus hittudományi, dr. Bartha Dénes (1908-1993) zenetörténész, egyetemi tanár zenetörténeti, dr. Huszár Lajos (1906-1987) numizmatikai és dr. Bagy Ferenc művészettörténeti tanulmányokra.

Magyarország és Görögország diplomáciai kapcsolatai 1941-ben, Magyarország hadba lépésével megszakadtak. Az utolsó görög nagykövet Budapesten Skeferis Periklis (1884-1970) volt. Ekkor már javában zajlott az öreg kontinensen a II. világháború. Az olaszok 1940. október 28-án ultimátumot adtak Görögországnak, amely válaszként megszervezte hadseregét, és legyőzte az olaszokat. A hitleri Németország az olaszok segítségére sietett, amelyben Magyarország is segítséget nyújtott nekik, hiszen átengedte csapataikat a magyar területeken, hogy Jugoszláviát megtámadják. Ekkor, 1941. április 3-án lett öngyilkos az anyai ágon a görögországi Kozani városából származó gr. Teleki Pál (1879-1941) miniszterelnök. Magyarország 1941-es hadba lépésével véget értek a virágzó magyar-görög kereskedelmi és kulturális kapcsolatok, amelyek a két világháború közötti korszakot jellemezték. A nagykövet és a konzulátus hét tagja 1942. április 9-én, vasárnap érkeztek meg Budapestről Isztambulba. Az MTI április 12-i híradása szerint a diplomaták kijelentették, hogy „olasz mesterkedések miatt” hat hónapig nem tudták elhagyni a magyar fővárost. Ekkor a görög-magyar diplomáciai kapcsolatok egy időre megszakadtak, a kapcsolat újrafelvételére csak 1956. július 19-én került sor. Még 1942 októberében a görög követség budapesti, Szegfű utcai épületében az olasz elemi iskola rendezkedett be, amely a háború végéig működött.

a Hariseion Alapítvány egykori bérháza a Józsefvárosban - Bérkocsis utca 23. 

A ciprusi és görögországi származású Vasziliu-család története szorosan összekötődött a magyarországi görög politikai emigrációval. Nemcsak Vasziliu Jorgosz, a későbbi ciprusi köztársasági elnök töltött el hosszabb időszakot Magyarországon, de édesanyja és húga, a későbbi elismert színésznő is több évig tartózkodott nálunk. A Vasziliu-család feje pedig innen indult el önkéntes küldetésére a Görög Demokratikus Hadseregbe a polgárháború végső szakaszában.

Vasziliu Vaszosz és Vasziliu (Javopulu) Fofo

Vasziliu Vaszosz (1905-1972) apai ágon Ammohosztoszból (latin elnevezés: Famagusta), anyai ágon Lefkosziából (latinul: Nicosia) származott. Édesapja az erdészet alkalmazottja volt, míg édesanyja papi felmenőkkel bírt. Későbbi felesége, Vasziliu Fofo (1906-1963) (született: Javopulu) apai ágon a görögországi Arkadiából, nagybirtokos családból, anyai ágon pedig Konstantinápolyból származott. Fofo édesapja, Javopulosz Othon (1862-1936), a híres festő és ikonfestő 1899-ben érkezett Ciprusra, ahol ikonfestőként tevékenykedett. Gyermekei közül Nikosz még Egyiptomban, míg a többi testvér, Hriszula, Szofia (Fofo), Lela és Jangosz már Cipruson születtek. Számos ciprusi templomban találkozhatunk Javopulosz freskóival. Javopulosz Nikosz, Fofo idősebb bátyja 1924-ben görögországi orvosi tanulmányait követően visszatért Ciprusra, ahol a hivatalosan 1926-ban megalakult Ciprusi Kommunista Párt (KKK) vezetői között volt. Nagyrészt az ő hatásának köszönhetően került a fiatal házaspár, Vasziliu Vaszosz és Fofo is a kommunista mozgalom eszméinek hatása alá. Fofo nővére, Hriszula is meggyőződéses baloldali lett, szintén bátyja hatására. Vaszosz és Fofo Lemeszoszban (angolul: Limasszol) ismerkedtek meg, ahol Fofo édesapja dolgozott. Mindketten a helyi gimnáziumban tanultak. Nikosz hatására Vaszosz is a KKK tagja lett. A gimnázium elvégzése után, 1924-ben mindketten Görögországba mentek orvosi tanulmányokat folytatni; Vaszosz szemész, míg Fofo fogorvos lett. Időközben, 1926-ban, Fofo édesapja, Othon végleg visszatért Görögországba és Athénban telepedett le. A fiatalok a Görög Kommunista Párt (KKE, magyarul: GKP) ifjúsági szervezetében fejtettek ki aktivitást. Ezek voltak azok az évek, amikor a két fiatal hitet tett a kommunizmus eszméi mellett, őszintén és pátosszal hittek az ideológiában, miszerint a szocializmus az emberiség jövőjét jelenti. Egyetemi tanulmányaik második évében, 1926. augusztus 16-án házasodtak össze. Jelentős ismeretségekre tettek szert egyetemi éveik alatt, s aktív társadalmi és politikai életet éltek. Megélték 1925-ben Theodorosz Pangalosz katonai diktatúráját, majd 1926-1928 között Zaimisz Alexandrosz egységkormányát, illetve Eleftheriosz Venizelosz 1928-as visszatérését a miniszterelnöki székbe. Tanulmányaik végeztével, 1930-ban visszatértek Ciprusra. Ammohosztoszban telepedtek le, itt született meg 1931. május 20-án első gyermekük, Vasziliu Jorgosz. Letelepedésük után azonnal megkezdték szakmájuk gyakorlását, de ezzel párhuzamosan a politikai életben is aktívak voltak. Richard Palmer autokrata kormányzó 1932-es hatalomra kerülésével azonban diktatóriához közeli állapot alakult ki, helyzetük ellehetetlenült és 1933-ban visszatértek Athénba. Fofo bátyja már nemigyógyász-rendelőt működtetett a család Mitropoleosz utcai házában. Ideköltöztek a fiatalok is, ahol Fofo is megnyitotta fogorvosi rendelőjét. Vaszosz az elismert orvos, Ioannisz Haramisz szemészeti klinikáján helyezkedett el. Görögországban sem volt jobb a politikai helyzet, egymást követték a katonai diktatúrák, illetve a két nagy párt, a venizelista és az antivenizelista párt közötti folytonos hatalomgyakorlás. 1935-ben betiltják a venizelista és a baloldali lapokat, királypárti mozgalom bontakozott ki. Mindennapossá vált a kormányzati és a monarchofasiszta terror. 1935. november 3-án visszaállították az 1924-ben megszüntetett királyságot. Országos sztrájkok kezdődtek, amelyeket a miniszterelnök-helyettes, Ioannisz Metaxasz rendelettel tiltott be. A kaotikus helyzetben Metaxasz 1936. augusztus 4-én diktatúrát vezetett be. Ioannisz Haramisz, ismervén Vaszosz Vasziliu politikai tevékenységét, már néhány hónappal korábban azt javasolta neki, hogy költözzön el Athénból és telepedjen le Mitilinin (Leszvosz), ahol egyáltalán nem volt szemész.

a Vasziliu-család

A Vasziliu-házaspár 1936-ban Mitilinire, a „vörös szigetre” költözött, amely elnevezést 1932-ben nyerte el a sziget, amikor a kommunista párt kiemelkedően jó eredményt ért el a választásokon. Szintén ebben az évben hunyt el Athénban Fofo édesapja, Javopulosz Othon is. Jorgosz ekkor már ötéves volt, s itt született meg 1936. június 7-én a család második gyermeke, Vasziliu Monika. A helyiek - jobb- és baloldaliak egyaránt - tisztelték a fiatal szemészt. Ebben az időszakban a házaspár semmilyen politikai tevékenységet nem tudott kifejteni a Metaxasz-diktatúra miatt, amelyben erőszakkal íratták alá a kommunistákkal az ún. „megbánási nyilatkozatot”. Mások mellett ekkor írta alá a nyilatkozatot Arisz Veluhiotisz, de a 20 éves Andreasz Papandreu is. Vaszosz Vasziliura is sor került. Aláírása ellenére továbbra is folytatta a harcot a Metaxasz-rendszer ellen. A nagyobbik gyermek, Jorgosz itt kezdte el általános iskolai tanulmányait. A család egészen 1941-ig élt a szigeten, amikor a német megszállás miatt innen is menekülni kellett, Vaszosz politikai múltja ugyanis veszélyt jelentett a családra. Május 3-án átkeltek a törökországi Aivaliba, ahonnan két hónap tartózkodás után Szírián keresztül Ciprusra hajóztak. Pafoszon éltek 1941 és 1943 között, majd Lemeszoszban telepedtek le, ahol egészen 1949-ig élt a család. Ekkor az 1944-ben a KKK-ból létrejött AKEL-ben (Dolgozó Nép Haladó Pártja) fejtettek ki intenzív politikai tevékenységet. Vaszosz Vasziliu volt az, aki 1943-ban önkéntes szolgálatra mozgósította a ciprusi fiatalokat Görögország német megszállása miatt. Saját példáján keresztül győzte meg őket: 1943. június 27. és 1945. március 18. között önkéntesként szolgált az angol hadsereg ciprusi egységében, századosi rangban. Mindösszesen 27 ezer ciprusi szolgált a II. világháborúban az angol hadsereg kötelékében, ebből 8813 önkéntes volt. Mi sem volt természetesebb Vaszosz számára, hogy a görög polgárháború eseményei hatására 1949-ben is az önkéntességet választotta, s 1949. március 23-án jelentkezett a Görög Demokratikus Hadseregbe (GDH). Jorgosz már 1948 júniusában Genfbe utazott, hogy megkezdje orvosi tanulmányait. Vaszosz, Fofo és Mónika 1949-ben utaztak Párizsba, ideutazott Genfből Jorgosz is. Hosszú időre ekkor volt utoljára együtt a család, hiszen ezt követően komoly megpróbáltatások következtek mindannyiuk számára. Jorgosz visszautazott Genfbe, a többiek pedig 1949. április 13-án megérkeztek Budapestre, ahol a Fácánosban helyezték el őket.

a Fácános felújított épülete ma oktatási célokat szolgál

Vaszosz úgy hitte, hogy azonnal Görögországba tud utazni, de Tito és Sztálin konfliktusa miatt a Jugoszlávián keresztüli út problémát jelentett. Másfél hónapig Magyarországon tartózkodott, s csak május 26-án tudott elutazni Belgrádon és Tiranán keresztül az észak-görögországi frontra. Mind Vaszosz akkor vezetett naplója, mind pedig Monika későbbi visszaemlékezései fontos információkat közölnek számunkra a Magyarországon eltöltött időről. Vaszosz volt az egyedüli szemész a GDH soraiban, így még inkább óriási felelősséget érzett az önkéntes szolgálatra. A Fácánosban vártak a bevetésre az önkéntesek, akik a világ számos tájáról érkeztek. Sok görög önkéntes érkezett Franciaországból. A Vasziliu-családot megérkezésükkor egy összkomfortos szobában helyezték el, ahol fürdőszoba is volt. Szinte azonnal ismeretséget kötöttek Petrosz Kokkalisz, az Ideiglenes Demokratikus Kormány egészségügyi miniszterének Magyarországon tartózkodó feleségével, Niki Kokkalival, aki felkérte Fofót a fehérvárcsurgói görög gyermekotthon vezetésére. Fofó és Mónika április 24-én Fehérvárcsurgóra költöztek, míg Vaszosz továbbra is a bevetésre várt. Addig is, 28-án meglátogatta Fofóékat Csurgón, ahol egy régi főúri kastélyban 650 görög gyermeket helyeztek el. A gyermekotthont Dimitrisz Glinosz (1882-1943) pedagógusról és oktatásügyi politikusról, az EAM egyik alapítójáról nevezték el.

Fofo Vasziliu a fehérvárcsurgói görög gyermekotthonban

Vaszosz naplója megemlíti a május 1-i ünnepségeket is; a napló szerint  750 ezer munkás ünnepelt Budapesten. Vaszosz annyira vágyott már a frontra, hogy még az Olaszországon keresztül történő utazásra is javaslatot tett a pártvezetésnek, de jelezték számára, hogy az túl veszélyes, és szó sem lehet róla. Május 6-án Fofó meglátogatta őt Budapesten, ahol lelkesedéssel beszélt munkájáról a gyermekotthonban. Közben elsősegélynyújtásból tartottak több kiképzést is az önkénteseknek. Május 20-án ismét Csurgóra látogatott, ahol három napot töltött. Május 25-én kapta a telefonhí vást „Hrisztoforosz elvtárstól”, hogy azonnal menjen Budapestre. Este közölték vele, hogy másnap indulnak a frontra. Május 26-án elutazott, május 27-én le is tette a Görög Demokratikus Hadsereg esküjét. Fofó egészen 1951-ig vezette a fehérvárcsurgói gyermekotthont, majd a Dohánygyárba költözött, ahol Jorgosszal és Monikával éltek. Monika csak a hétvégeken volt velük, mert a hét többi napján a gimnáziumi kollégiumban volt szállása. Fofo 1953-ban, míg Monika 1955-ben távozott a Taskentben élő családfőhöz. Jorgosz még hosszú éveket élt Magyarországon, egészen 1961-ig. Mint Szterjosz Babanaszisz visszaemlékezéseiben olvasható, Fofónak jelentős szerepe volt a fehérvárcsurgói gyermekotthon működtetésében. Kiváló pedagógus volt, és egyben fantasztikus anya a szülők nélkül nevelkedő gyermekek számára. Sajátjaiként szerette az otthonban nevelkedő gyermekeket. „Nagy hálával tartozunk neki felbecsülhetetlen szolgálataiért, amelyet egy nehéz, tragikus korszakban nyújtott a görög gyermekeknek” - írja Babanaszisz, aki 15 évesen az otthon titkára volt.

Vaszosz Vasziliunak természetesen nem volt tudomása arról, hogy Sztálin és Nikosz Zahariadisz, a GKP főtitkárának áprilisi találkozóján már döntöttek a GDH katonai tevékenységének beszüntetéséről és görögországi kivonulásáról. A kutathatóvá vált archív dokumentumokból ma már ismert, hogy Sztálin kezdettől fenntartással kezelte a görög kommunisták fegyveres harcát, s tragikus hibának tartotta a GKP távolmaradását az 1946-os választásoktól. Az is Moszkva utasítására történt, hogy 1949 áprilisától a keleti blokk szinte valamennyi állama megtagadta a segítséget a Görög Demokratikus Hadseregtől. A szovjet vezetés a partizánharcot támogatta volna, nem pedig a reguláris hadsereget, amelyet a GKP a GDH-val létrehozott. Amikorra Vaszosz Vasziliu a frontra került, a GDH-t a kormányhadsereg már teljesen visszaszorította a Grammosz-Vici vonalra. 1949 júniusában a GDH soraiban 16 ezer férfi és nő harcolt, ötven ágyúja volt és néhány légvédelmi eszköze, szemben a kormányhadsereg 150 ezres harcoló állományával, 200 harckocsijával és 100 repülőgépével, illetve egyéb modern fegyvereivel. Vaszosz minderről természetesen nem értesült, de nem is volt ideje gondolkodni ezen, hiszen orvosként fontos küldetésére koncentrált. Végtelenül hitt a szocializmus eszméjében és kész volt szolgálni a nemes ügyet. A fronton Vaszosz főleg a területi kórházegységeknél szolgált, leginkább a Viciben található Egészségügyi Egységnél, amely egy barlangban volt kialakítva.

Vaszosz Vasziliu a Görög Demokratikus Hadsereg őrnagyaként a Vici hegységben

Kétszázötven sebesültet tudtak itt fogadni. 1949 augusztusában, amikor Vicit fel kellett adni, a teljes egység átköltözött Grammoszba, ahol a végső ütközetre került sor. A GDH vezető főorvosa Epaminondasz Szakellariu volt, aki szerint „a GDH Egészségügyi Szolgálata minden gyengesége ellenére helytállt a nagy kihívások előtt: mintegy 15 ezer sebesültet láttak el, akiknek 35 százaléka sikeresen visszatért az egységéhez”. 1949. augusztus 2-án indították meg a kormányerők a végső támadást. Július 11-én Tito már lezárta a jugoszláv határt, így az egyetlen visszavonulási lehetőség Albánia irányába maradt. Az albán levéltári dokumentumokból nemrég előkerült információk szerint 1949. július 2-án Koricában titkos találkozó történt Enver Hodzsa albán kommunista vezető és Zahariadisz között. Utóbbi azt kérte az albán vezetőtől, hogy a GDH fegyveres harcosainak engedélyezze a belépést Albániába, hogy onnan újra támadást indíthassanak Görögország irányába. Enver Hodzsa kategorikusan és indulatosan hozta Zahariadisz tudomására, hogy semmi esetre sem fogja megengedni görög fegyveresek albán területre lépését, mivel az egy görög-albán háborút robbanthat ki. „Felfegyvereztelek titeket, le is foglak titeket fegyverezni, és egyetlen görög partizán lába sem fog albán területet érinteni. Nem szeretnék semmilyen fegyveres konfliktust Görögország és Albánia között! Eleget segítettelek, erőn felül is. Erről értesítettem Sztálint is” – mondta Hodzsa a korabeli dokumentumok szerint.

Vaszoszt az is aggasztotta, hogy semmilyen híre nem volt családjáról. A harc utolsó napjai különösen embert viselő feladat elé állította a GDH orvosait. Egy eset különösen megviselte, amikor egy hasi sérüléssel műtött beteg vízért könyörgött, de Vaszosz tudta, hogy tilos neki vizet adnia, ezért csak benedvesítette az ajkait. A mellette fekvő betegnek adott vizet, mire a hasi sérüléssel műtött partizán csak annyit mondott: „nem baj, doktor, köszönöm szépen, adj a többieknek, akik élni fognak, mert én…” Abban a pillanatban a partizán meg is halt, s ez olyan sokkot okozott Vaszosznak, hogy egész életre szóló traumát jelentett számára.

A harcokat követően hatvanezren politikai emigrációba kényszerültek, további ötvenezret bebörtönöztek vagy az ún. „száraz szigetekre” kerültek büntetőtáborba. A vereség után Albániában gyülekeztek a fegyver nélküli görög partizánok, és természetesen sor került a harcok értékelésére is. Szeptember közepén került sor a GKP 6. Kongresszusára, melyen a vereséget „ideiglenes engedménynek” nevezték, s azt teljes egészében Tito árulásának tudták be. Mindez Bureli albán településen történt, ahol Vaszosz Vasziliu mintegy 300 ember előtt merte kritikával illetni Zahariadisz helyzetjelentését. A főtitkárral szemben ő nemcsak Titót, hanem a párt elhibázott politikáját is a vereség okának nevezte. Bátor szavai csaknem az életébe kerültek. Szeptembertől decemberig folyamatosan hitegették, hogy elutazhat Budapesten tartózkodó családjához, ám más tervet szőtt neki a bizalmatlanná vált GKP-vezetés. December 1-jén Vasziliu bejelentette, hogy elvesztette a feljegyzéseit, amelyben prágai, budapesti és bukaresti elvtársak címei is fel voltak tüntetve. A párt kérte, hogy írja le életrajzát, majd december 4-én behívatták, és elvették mindenét, csak a ruháját tarthatta meg, amit viselt. Joggal gyanakodhatott Vaszosz arra, hogy a párt igyekszik megszabadulni tőle. Már a II. világháborúban századosi rangot kapott, szeptemberben pedig őrnagy lett, de most még a századosi rangjától is megfosztották. Vasziliu Jorgosz, Vaszosz fia szerint a kivégzéstől apját vélhetően csak a ciprusi párt levele mentette meg, amelyet élénken foglalkoztatott, milyen sorsa van a hősként tisztelt orvosnak. Zahariadisz – írja önéletrajzi könyvében Vasziliu Jorgosz -, veszélyesnek látta Ciprusra hazaengedni az orvost azok után, amit a vereség felelőseiről nyilatkozott Bureliben.

Zahariadisz végül meghagyta Vaszosz életét, de Taskentbe száműzte, ahelyett, hogy Budapestre mehetett volna a családjához. December 24-én tudta meg, hogy nem Magyarországra, hanem a távoli Üzbegisztánba küldik. Óriási csalódottság lett rajta úrrá. December 30-án indult a szovjet felségjelzésű hajó, amely Grúziában kötött ki, majd onnan tovább szállították a partizánokat Taskentbe. Az egész út 15 napot vett igénybe. Taskentben japán hadifoglyok által épített barakkokban helyezték el őket, Vaszosz a legrosszabb életminőséget nyújtó 12. barakkban kapott elhelyezést. Három-négy hónap alatt általában munkába álltak a partizánok, Vaszosz másfél évig volt a 12. barakkban, mint „egészségügyi felelős”, ami tulajdonképpen a vizes blokkok, vagyis a WC-k takarítását jelentette. Tudta, hogy élete veszélyben van, és csak magára számíthat, mert szókimondósága miatt kegyvesztett lett. Másfél év után, 1951 júniusában egy orosz nő segítőkészségének köszönhetően állást kapott üzemorvosként a Vorosilov Gépgyárban. Mivel nem volt szovjet diplomája, csak ebben a gyárban gyakorolhatta hivatását, tulajdonképpen üzemorvosként. A 12. barakkot elhagyhatta, és a 11. barakkba került, ahol szoros barátságba került Szamarasz Tanaszisszal és feleségével, Marikával. Egy üzemi balesetnek köszönhetően, amikor két üzbég egyetemi tanár tanúja volt annak, hogy a legminimálisabb eszközökkel, amik rendelkezésére álltak, sikeres beavatkozást végzett, meghívták az egyetemi klinikára, s a szovjet diplomát is elintézték neki. A görög párt 1953-ban engedélyezte a különélő házaspároknak, hogy újra egy országban élhessenek, így Fofo is Taskentbe utazhatott, míg leánya, Monika Budapesten maradt Jorgosszal. Ő 1955-ben szintén Taskentbe jött, itt végezte el a Művészeti Egyetemet. (Pályafutásáról következő írásunkban olvashatnak.) Vaszoszt megkedvelték a szovjet vezetők, s 1954-ben már a Csircsik Kórház szemészeti főosztályának vezetője lett. Az egész Szovjetunióban híre ment a ciprusi szemésznek, aki még a „vakoknak is visszaadja a szemük világát”. Fizetése annyi volt, hogy nem is tudta elkölteni.

Vaszosz Vasziliu a Csircsik Kórház szemészeti főosztályának vezetője

Ő volt Üzbegisztánban az első magánember, akinek személyautója lett. A szovjetek hatására a GKP-nak is változtatnia kellett Vaszosszal szembeni hozzáállásán. A házaspár egyébként Taskentben semmilyen politikai tevékenységben nem vett részt. Vaszoszt ugyan próbálták ismét rábírni a pártmunkára, de arra hivatkozván, hogy „túl sok munkája van”, ezt következetesen visszautasította. Szamarasz Tanaszisznak csak úgy fogalmazott: „nekem ráment a családom”. Fofo ápolónőként dolgozott, fogorvosként nem tudott elhelyezkedni, mivel nem volt szovjet diplomája. Vaszosz és Fofo egészen 1960-ig éltek Taskentben, amikor a független Ciprusi Köztársaság megalakulása után végre megkapták az engedélyt a hazatelepülésre. Vaszosz megkezdte az első ciprusi magánklinika felépítését Lemeszoszban. Fofónak mindösszesen három éve maradt hazájában, hiszen a megpróbáltatások alatt súlyosan megbetegedett, és 1963-ban elhunyt. Vaszosz haláláig, 1972-ig vezette szemészeti klinikáját.

A Vasziliu-házaspár életútja jó példája annak, hogyan áldozta fel saját jólétét és családi boldogságát a két ember egy eszme megvalósításáért, amelyben oly erősen hittek. Mindenük megvolt Cipruson ahhoz, hogy boldog családi életük legyen, elismert polgárai legyenek hazájuknak. Vaszosz mégis önként csatlakozott először a Nemzeti Ellenálláshoz Görögországban, majd a Görög Demokratikus Hadsereg orvosaként a polgárháborúban is segíteni kívánta a mozgalmat. Végül családja szétesett, a legfontosabb éveket a család tagjai távol töltötték egymástól, s a párt sem volt kegyes velük. Az egész történet legnagyobb áldozata a feleség, aki a kényszerű emigrációt követően voltaképpen meghalni ment haza Ciprusra.

 Az írás korábban megjelent: Ellinismos folyóirat - 2017 október-november-december

(Forrás és fényképek: Γιώργος Βασιλείου: Μια Σύγχρονη Οδύσσεια, Αθήνα, 2013, Εκδόσεις Παπαζήση)